A 2020/2021-es tanév helyi rendje 

A védőmaszk viselése az intézmény minden dolgozójának és tanulójának, az intézmény egész területén kötelező, a tanítási órákon ajánlott!

Tanévnyitó ünnepség 

Tisztelt Szülők!

Digitális oktatás: A tananyagot a KRÉTA rendszerben az órarendben az adott órát megnyitva, a házi feladat „fül” alatt kapják minden nap a gyerekek.

Fogadóórák időpontja - 2020/2021. tanév

Tisztelt Szülők!

A KRÉTA E-napló/E-ellenőrző rendszer e-mailben értesítette önöket a gondviselői jogosultság hozzáféréséről.

Kérjük azokat a Szülőket, akik nem kaptak e-mailt, hogy iskolánk KRÉTA E-napló/E-ellenőrző felületén a Gondviselői hozzáférés igénylése menüpontban lévő űrlapot kitölteni, és a hozzáférést megigényelni szíveskedjenek. Ezt követően további belépéshez szükséges információkat az Önök által megadott e-mail címre küldi a KRÉTA rendszer (az első e-mailben egy linken keresztül tudják megadni a belépéshez szükséges jelszavukat, majd a második e-mailben megkapják a belépési azonosítójukat).

Komolay Szabolcs, intézményvezető

magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanár, közoktatásvezetői szakvizsga, tanfelügyeleti szakértő és mesterpedagógus

Halmainé Farkas Edit Éva, intézményvezető-helyettes történelem-orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, angol nyelv és irodalom szakos tanár, középiskolai tanár, mentor-és vezetőtanár pedagógusszakvizsga
Berdóné Deli Zita
intézményvezető-helyettes
matematika, fizika szakos tanár, közoktatásvezető szakvizsga
Bangáné Béres Ildikó

általános iskolai tanító, orosz szakkollégium, német szakos nyelvtanár

Barkócziné Linzenbold Erika tanító, fejlesztési (differenciáló) szakirányon; általános iskolai
tanító gyógypedagógia szakkollégiumi képzéssel
Bartha Istvánné

általános iskolai tanító, orosz szakkollégium, francia szakos általános iskolai tanár

Buzás Barbara Fejlesztőpedagógus, szakvizsgázott pedagógus, tanító angol műveltségterület, tehetségfejlesztési szakértő, pedagógia szakos tanár, általános iskolai tanító - kommunikációs szakember
Bicskei Angella

magyar-orosz szakos általános iskolai tanár, angol nyelvtanár

Csapóné Tóth Andrea általános iskolai tanító, testnevelés szakkollégium, informatikus (oktatás informatikus OKJ)
Csernus Sándor

matematika szakos középiskolai tanár, informatika szakos középiskolai tanár, informatikus könyvtáros

Csigéné Lukács Judit Juliánna általános iskolai tanító technika szakkollégium,egészségfejlesztő mentálhigiénikus
Csikó Márta fejlesztő pedagógus, német szakos tanár
Czeglédi Ildikó

magyar-orosz szakos ált.isk.tanár, angol szakos nyelvtanár, közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga, okleveles angoltanár

Czeglédi-Éles Zsuzsa

általános iskolai tanító, testnevelés szakkollégium, közoktatási vezető szakvizsga

Dankóné Nagy Anikó

általános iskolai tanító, népművelés szakkollégium, informatikus (oktatás informatikus OKJ)

Deákné Juhász Katalin

általános iskolai tanító, ének-zene szakkollégium

D Nagy Anikó

általános iskolai tanító, könyvtáros szakkollégium

Ekéné Bálint Erika Beáta

okleveles testnevelő tanár és szakedző

Eperjesi Barnabásné

matematika-fizika szakos középiskolai tanár, szám.technika szakos középiskolai tanár

Halászné Sólyom Csilla

általános iskolai tanító

Hammer Ferencné

általános iskolai tanító, ének szakkollégium

Hegymegi Péter

számítástechnika-technika szakos tanár (háztartásgazdálkodás és grafikuskultúra modul)

Kalmár Anikó

általános iskolai tanító, technika szakkollégium

Kicsákné Hajnal Andrea

magyar-történelem szakos általános iskolai tanár, angol nyelvi szakkollégium, angol szakos nyelvtanár, szakértői szakvizsga, köznevelési szakértő

Kiss Marianna Györgyi

történelem, ének-zene szakos általános iskolai tanár

Kocsisné Csige Tünde

általános iskolai tanító, népművelés szakkollégium

Kocsisné Kunkli Ágnes

általános iskolai tanító, informatika műveltségi terület

Krajcsikné Csontos Elvira

általános iskolai tanító, könyvtár szakkollégium

Kulcsár Gyöngyi

általános iskolai tanító, ének-zene szakkolégium, pedagógiai szakos tanár, tehetségfejlesztő szakvizsga

Márkus Katalin

biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Nagy Csaba Imre

földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár, szakvizsgázott gyakorlatvezető, mesterfokozat és okleveles földrajztanár

Nagyné Puskás Andrea

általános iskolai tanító, technika szakkollégium

Németi Máté általános iskolai testnevelő tanár és általános iskola földrajz tanár
Nyiri Ákos Lajosné

általános iskolai tanító, ének-zene szakos általános iskolai tanár

Oroszné Abai Ibolya Zsuzsanna  matematika-fizika szakos általános iskolai tanár, mérés-értékelés szakvizsga, köznevelési szakértő
Péterné Nagy Ágota

általános iskolai tanító, testnevelés szakkollégium, testnevelés szakos általános iskolai tanár, közoktatási vezető szakvizsga

Sipos Ágnes

földrajz-rajz szakos általános iskolai tanár

Steszkó Dóra okleveles általános iskolai biológiatanár és okleveles általános iskolai történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára
Szabó Krisztián

általános iskolai tanító, technika műveltségterület

Szalinszkyné Stief Klára

magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Széll Márta Anna

általános iskolai tanító, rajz és technika szakkollégium

Szikszai Petra Friderika tanító, angol nyelv műveltség terület
Szimáné Vlajk Mária

általános iskolai tanító, drámapedagógus, a preventív és differenciáló nevelés, a gyermek-, ifjúság- és családvédelem pedagógiai-pszichológiai módszertani ismeretei, játék és szabadidő pedagógia szakvizsga

Tabajdi Éva - heti 20 órás

középiskolai tanár - pszichológus

Tar Szilvia

általános iskolai tanító, orosz szakkollégium

Tóthné Orgován Zsuzsa

tanító, ember és társadalom műveltségi terület, fejlesztési (differenciáló) szakirány

Török László

biológia-környezettan szakos tanár

Vadné Farkas Katalin

általános iskolai tanító, angol műveltségi terület, rajz szakkollégium, magyar szakos általános iskolai tanár

Varga Éva

népművelő és földrajz szakos általános iskolai tanár, angol szakos nyelvtanár

 

Tisztelt Szülők!

2019. március 1-jétől a KRÉTA E-napló/E-ellenőrző rendszerben e-ügyintézési lehetőség nyílik meg minden köznevelési intézmény számára.

Debreceni Tankerületi Központ
Székhely: 4026 Debrecen, Kálvin tér 11.
Levelezési Cím: 4026 Debrecen, Kálvin tér 11.
Telefon: +36 52 550 205
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://kk.gov.hu/debrecen

Tankerületi igazgató
Pappné Gyulai Katalin
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bejelentkezés

Oldalainkat 120 vendég és 0 tag böngészi