2019. januárjában Dr. Vasas Gábor apuka meghívására a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén tettünk  látogatást a ,,Szüleink nyomában” c. programsorozat keretein belül.

A Növénytani Tanszék Tanszékvezető Professzora előadást tartott nekünk a Debreceni Egyetem általános működéséről.  Egy nagy előadóban megtudhattuk, hogy az egyetemnek hány hallgatója, tanára van, milyen sok a választható szakok száma. Hány előadó, tanterem, labor áll a hallgatók rendelkezésére a tanulmányaik során. Azt is megtudtuk, hogy egyetemünk kétszer annyi pénzzel gazdálkodik, mint az anyavárosa, Debrecen.

    

Az előadás után három csoportban megtekintettük a tanszéken folyó munkát és a laborokat, ahol a növényekkel kísérleteznek. Láttunk olyan helyiséget, ahol sejtekből, szövetekből új növénykéket állítanak elő (Lombikbébi növénykék), láttuk a több ezer szárított, préselt növényt tároló raktárat, és azt is megmutatták, hogyan készítik ezeket.

A mikroszkóp alatt készült képeken a legapróbb növényi alkotókat, a sejteket, sejtmagokat is felfedezhettük. Olyan alkotórészeket is mutattak nekünk, amelyekről biológia órákon fogunk majd tanulni.

Ajándékot is kaptunk: egy táptalajon növekedő húsevő növénykét, amelyet tovább gondozunk szeretettel.

    

Köszönjük Dr. Vasas Gábor Professzor Úrnak a lehetőséget, hogy rendkívül érdekes látogatáson vehettünk részt!

    

Bejelentkezés

Oldalainkat 125 vendég és 0 tag böngészi