Szerencsére egyikünk sem beteg. Dr. Pataki Márta házi gyermekorvos azért látogatott meg bennünket, hogy beszéljen a munkájáról az osztálynak.

Mindenkinek van egy története arról, miért ezt a hivatást választotta. Márta néni gyermekkorában fertőző betegséggel került két hétre kórházba. A betegséget és a szülőktől való távollétet is el kellett viselnie. Szerencséjére az osztályon dolgozott egy doktornő, aki nem csak a betegségét gyógyította meg, hanem nagyon kedvesen bánt vele. Ekkor döntötte el, hogy ő is kedves doktor néni lesz. Ám ehhez igen hosszú út vezetett: általános iskola, gimnázium, 6 év orvosi egyetem, 5 év gyakorlat és szakvizsga. Sok idő, tanulás, kitartás, szorgalom, vizsgák. Először kórházban dolgozott, újszülöttekkel foglalkozott. Hogy lehet az orvosi hivatást, az ügyeleteket egyeztetni a családdal? A családja érdekében a házi gyermekorvosi munka mellett döntött. Egyetlen pillanatra sem bánta meg a döntését. Ő is az a kedves doktor néni lett, akihez bizalommal és nem sírva mennek a gyerekek.

Mi pedig egyik kérdést tettük fel a másik után. Megerősített bennünket, hogy az iskolában tanulni kell, és nem csak az iskolában, hanem egy egész életen át.

Bejelentkezés

Oldalainkat 216 vendég és 0 tag böngészi