Az EFOP-3.2.5-17-2017-00041 számú projekt kereteiben belül folytatjuk a „Szüleink nyomában” programsorozatot. A pályaorientáció megerősítése és a műszaki pályák népszerűsítése a Debreceni Tankerületi Központ köznevelési intézményeiben című projekt a járványhelyzet miatt rendhagyó módon, online formában kezdődött meg ebben a tanévben.

A Coca-Cola titkai az 5. a osztályban

Az apukám bemutatta foglalkozását, munkáját az 5. a osztály tanulóinak. Online prezentációt tartott, amit az osztálytermünkben kivetítőn néztünk.

Már 14 éve dolgozik üzletfejlesztési képviselőként a Coca-Cola cégnél, ahol többféle érdekes munkát végzett eddig. Régebben sokat utazott, most már inkább csak Debrecenben köt üzletet. Munkája során éttermeket, gyorséttermeket, szállodákat, kávézókat és bárokat látogat.

 

Az előadásában elmesélte nekünk, hogy mikor készítették az első üdítőt, de nem árulta el a titkos receptet. A magyarországi gyárakról is sok érdekességet tudtunk meg. Beszélt arról is, hogy az üdítő hogyan jut el a boltokba. Elmondta, hogy milyen termékeket árulnak még a szénsavas üdítőn kívül.

Az előadás végén sok jó tanácsot adott: például, hogy igyunk sok vizet, mozogjunk sokat, és mindenekelőtt tanuljunk szorgalmasan.

Rézsó Mátyás 5. a

Bejelentkezés

Oldalainkat 169 vendég és 0 tag böngészi