Elmentünk az iskolához közeli Sókuckóba.

2020. január 9-én az osztályfőnöki órán Papp József, debreceni helytörténész tartott előadást. Az előadónk Boda Nikolett osztálytársunk nagypapája, aki Debrecen város építészetét kutatja már hosszú évek óta, előadásokat tart a városban és országosan.

Az 5.a osztályban az egyik osztálytársam, Nagy Levente apukája mutatta be munkáját.

A 7. a osztályosokat Kerek Zente anyukája töltött pizzával, forrócsokival és pozsonyi kiflivel fogadta a karácsonyi vásárban Debrecen főterén.

November elején egy pallagi telephelyű dekorációs műhelyt, mellette a Bestrong kondiparkok összeállító kis gyárát, illetve a gumitégla gyártó üzemet látogattuk végig az 5.c. osztállyal.

Édesapám, Kontor László, 1993 óta dolgozik a Magyar Telekomnál mérnökként.

2019. november 20-án a Debreceni Repülőtéren tettünk látogatást. Bár sokan utaztunk már utasszállító repülővel, de egy repülőteret és egy repülőt utazás közben nem így ismer meg az ember, ahogy most mi.

A 6.c osztály vendége osztálytársunk édesapja, Vágner Gyula, cukrász volt, aki hatalmas letakart dobozokkal érkezett.

A Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola 2019. október 25-én az EFOP-3.2.5-17-2017-00041 pályázat keretein belül pályaorientációs kiállítást rendezett.

A 8.c osztály a SuliFórum rendezvényen vett részt. Ezen a rendezvényen a pályaválasztásban és a megfelelő középiskola kiválasztásában segítenek egymásnak a diákok Debrecenben.

Bejelentkezés

Oldalainkat 96 vendég és 0 tag böngészi